Toy Story 3 3D
Cartoon; 86 min; 2010.
Rendezte: Lee Unkrich
Producer: John Lasseter, Darla K. Anderson
Írta: Michael Arndt
Szereplők:
Tartalom
A Toy Story első két részének 3D-s bemutatásával nem ér véget a kaland, hiszen 2010-ben ismét visszatérnek a játékok. „Játékok azért vannak a Földön, hogy a gyerekek játsszanak velük. Ez az egyetlen, amit akarnak, semmi mást: a gyerekek játszótársai lenni. Olykor elvesznek, ellopják őket, eltörnek, de akkor még mindig megkereshetik, megjavíthatják őket. Azonban ha a gyerekek egyszer kinőnek a játékokból, akkor azzal valami véget ér. És itt kezdődik a mi történetünk” – mondja John Lasseter.
A harmadik részben Andy főiskolára készül, magára hagyva a bizonytalan jövőjük miatt aggódó Woody-t, Buzz-t és a többi kis játékot. A kalandos történetben a játékok egy apróságokkal teli szobában kötnek ki, akik alig tudják kivárni, hogy megkaparintsák az „új” játékokat. A hatalmas felfordulásban pedig Buzz, Woody és a banda többi tagja azon igyekszik, hogy együtt maradjon, és senki ne vesszen el.
A film hivatalos honlapja: http://disney.go.com/toystory/




